Kezdőlap kezdőlap A hazugság békéje

A hazugság békéje

333
0

Trianon – azaz az első világháborút Magyarország számára hivatalosan is lezáró gyászkeretes békeszerződés 1920. június 4-i, a versailles-i Trianon-kastélybeli aláírása – egyike a legmeghatározóbb eseményeknek a Magyar Állam és nemzet történetében. Ezzel jutottak érvényre a háborúban győztes Szövetséges és Társult Hatalmak döntései, amivel a történelmi Magyarországot „úri kedvük szerint” feldarabolták.

Még 1919 elején a béketanács „semleges” bizottságokat jelölt ki az etnikai határok megállapítására. A Felvidéken a semlegesnek nevezett delegációnak két cseh születésű amerikai állampolgár Jan Karmezin és Robert Kamev is tagja volt. Ők Kassán a Schalkház szállodában hamisított jegyzőkönyveket vettek fel, amelyek később a tárgyalásokon döntő érvként szerepeltek az elcsatolás mellett. Ugyanakkor a Teleki Pál által készített ún. Vörös-térképet nem vették figyelembe, amely a Kárpát-medence etnikai viszonyait a valóságnak megfelelően ábrázolta. A béketárgyalásokra meghívott magyar küldöttség 1920. január 7-én érkezett Párizsba, gróf Apponyi Albert vezetésével, soraiban gróf Bethlen Istvánnal és gróf Teleki Pállal. A delegációt azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba internálták, és ott házi őrizetben tartották őket, azaz valójában nem vehettek részt a konferencián. A „négy nagy”: Lloyd George angol, Orlando olasz, Clemenceau francia miniszterelnök és Woodrow Wilson amerikai elnök. Ők szabták a békefeltételeket. A magyar küldöttségnek, csak 1920. január 16-án – a béketervezet végleges lezárása után – nyílt lehetősége arra, hogy a magyar küldöttség is előadhassa az álláspontját. Ekkor tartotta meg gróf Apponyi Albert a francia Külügyminisztérium földszinti dísztermében, a békekonferencia Legfelső Tanácsa előtt, híres védőbeszédét.

„A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a békefeltételeket illetőleg az első szót ejtem. Nem tétovázom azonban, és nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok. Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása, vagy visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ: helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.”

A szerződést tartalmazó dokumentumot, a védőbeszéd ellenére is pár nap múlva – lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket – aláírták. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb. szempontokra hivatkozva eltértek. A szerződést végül a lényegében erre kinevezett Simonyi-Semadam Sándor kormányának küldöttei, Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és Benárd Ágoston, népjóléti miniszter írták alá 1920. június 4-én. A szerződést az 1921. évi XXXIII. törvénycikkel iktatták be a magyar jogrendszerbe.

10 órakor a Vörösmarty Művelődési Házban Fóton is megemlékeznek a nemzeti összetartozás napjáról.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here